Oiolosselôte - Genesis 26

Huszonhatodik fejezet

Izsák Gérárba megy. Megáldatik.

"Lőn pedig éhség az országban, amaz első éhség után, mely Ábrahám idejében vala. Elméne azért Izsák Abimélekhez a Filiszteusok királyához Gérárba."

(1Móz 26: 1)

Már tapasztalhattuk, és még számtalanszor tapasztalni fogjuk, hogy az Istentől elidegenedett emberek társadalmában a tudatlanság fokozódása és a bűnök, helytelenségek halmozódása következtében újra és újra olyan természeti katasztrófák ütik fel a fejüket, amelyek már-már veszélyeztetik az emberi életet. Épp az ilyen katasztrófa-sorozat lesz a főszereplője többek között az Armageddon alkalmával bekövetkező esemény-sorozatnak. A Teremtő viszont minden ilyen helyzetben gondoskodik azokról a lelkekről, akik Őt szolgálják, vagy azon az úton járnak, amely az Ő szolgálatához vezet. Ábrahám és fia, Izsák életében is szembetűnő éhínség köszöntött arra a földre, amelyet mindegy négyszáz egynéhány év múlva Jehova meg fog tisztítani a gonoszságtól, és saját népének adja azt. Már most is igen elhatalmasodott rajta a bűn, de a Biblia szavaival élve: még nem tölt be rajta a gonoszság. Még nem került abba a helyzetbe, mint korábban Sodoma és a körülöttük lévő városok. Azok lakóit isteni büntetés sújtotta, s kiérdemelték örök pusztulásukat emberi mivoltukból.
Kánaán földjére ez még később fog lesújtani, addig azonban még igen fontos szerep jut a térségnek a Teremtő szándéka tekintetében. Ezek lesznek azok a népek, amelyek a választott népet csiszolni, fenyíteni fogják. Tulajdonképpen már most is az isteni akarat közvetlen megnyilvánulásának engedelmeskednek anélkül, hogy erről tudomásuk lenne.

"Mert megjelent vala néki az Úr és ezt mondotta vala: Ne menj alá Égyiptomba! Lakjál azon a földön, melyet mondándok tenéked. Tartózkodjál ezen a földön, és én veled leszek és megáldalak téged; mert tenéked és a te magodnak adom mind ezeket a földeket, hogy megerősítsem az esküvést, melylyel megesküdtem Ábrahámnak a te atyádnak."

(1Móz 26: 2, 3)

Íme, a következő nagy jelentőségű parancs, amelyet újabb jóslat követ. Isten azért küldte ide, erre a területre Ábrahámot, hogy közreműködésével előkészítse ezt a földet elkövetkezendő tette számára. Ez a feladat immár Izsák vállát nyomja. Felhívja Jehova Izsák figyelmét arra, hogy egyenlőre még itt kell maradnia, most még itt vár rá feladat, s itt várnak rá próbák. Izsák felvilágosult ember lévén, tudja, hogy a Nílus völgye ebben az ínséges időben is igen bőtermő. Így számára teljesen természetes lenne, hogy családjával és háznépével, szolgáival, szolgálóleányaival erre a bőtermő paradicsomi földre költözzön – legalábbis átmenetileg –, míg a helyi ínség alábbhagy. E tettével természetesen azokat kívánja megmenteni, megvédeni, akik a felelőssége alatt állnak. Ez az elgondolás igen nagy felelősségtudatról ad tanúbizonyságot. Problémájával persze hitéből fakadóan, a Teremtőhöz fordul tanácsért. Ő viszont azt kéri tőle, hogy ne Egyiptom, hanem Filisztea felé vegye útját. Mondja ezt annak ellenére, hogy Filisztea hegyes vidék: a felszínes szemlélő számára nyilvánvalónak tűnik, hogy a térség éhínsége ezt a vidéket még inkább sújtja. És most következik az isteni döntés indoklása, amely megrendíti Izsákot, és ráébreszti arra, hogy neki ebben a világban sokkal fontosabb dolga van, mint ahogy ezt eddig gondolta. Döntéseinek sokkal magasabb szellemi dimenziókat kell szolgálnia, mint ahogy azt ő tökéletlen szívvel gondolhatná.

"És megsokasítom a te magodat, mint az ég csillagait, és a te magodnak adom mind, ezeket a földeket: és megáldatnak a te magodban a földnek minden nemzetségei."

(1Móz 26: 4)

Micsoda hihetetlen! Izsák tudta, hogy az atyja, Ábrahám szó szerint ugyanezt az ígéretet kapta a Teremtőtől. Szó szerint ugyanezekkel a szavakkal kötött vele szövetséget, mint most ő vele. Azzal is tisztában volt, hogy ezt az ígéretet rajta, Izsákon keresztül, illetve majd az ő bizonyos leszármazottain keresztül fogja megvalósítani az Égi Vezető. De most színről színre hallja maga is szeretett Istene szájából. Természetes, hogy ezek után szinte vakon követi Ura útmutatásait, mert most már biztos benne, hogy egy napon fontos feladat elvégzésére használja őt. Természetesen ez a követés nem kíván vakságot, hisz az Őt követők olyan szellemi tisztánlátással rendelkeznek, amely alkalmassá teszi őket az értelemmel és bölcsességgel való döntések meghozatalára – mindezt a lehető legjobban hozzáigazítva a Teremtő útmutatásaihoz, parancsaihoz. Vagyis nem vakon követjük Őt, hanem felfogjuk, és érezzük az Ő parancsai és alapelvei hatását, értelmét, irányát; és ez kényszerít bennünket arra, hogy kövessük Őt. Valójában Ő a lelkiismeretünket munkálja ki úgy-annyira, hogy ezáltal alkalmassá váljunk arra, hogy az Ő terveiben megfelelő szerepet tölthessünk be – tudatosan.
Megindokolja az Isten azt is, hogy miért is közölte Izsákkal mindezt. Láthatjuk, hogy most például épp az értelmére, s ezen keresztül az érzelmeire hat. Korábban már megállapítást nyert, hogy e kettő harmonikus együttműködésének eredménye a lelkiismeret.

"Mivelhogy hallgata Ábrahám az én szavamra: és megtartotta a megtartandókat, parancsolataimat, rendeléseimet és törvényeimet."

(1Móz 26: 5)

A magyarázat világos. Izsák nem állt ki annyi próbát, hogy kifejezetten az ő személyére való tekintettel döntött volna így az Úr. Nem, neki még sokat kell tanulnia, és szenvednie. Az ő atyjára, Ábrahámra való tekintettel hozott ilyen egyértelmű döntést. Egyrészt, mert Ábrahámnak megígérte, másrészt, mert ő ki is érdemelte ezt. Ábrahám lelkiismeretét oly magas szinten művelte ki, hogy ennek alapján a vérvonal sorsát szinte bármely leszármazottjára továbbszármaztathatja; Izsákra, pedig, aki igen jelesen halad atyja nyomdokán, főleg. Így hát ebben a nemzedékben, jó kezekben lesz a megmentés fonala; sőt az új rendben is igen jó érzékkel el fogja tudni végezni a rá váró magas szintű feladatokat.

Rebeka és Abimélek

"Lakozék azért Izsák Gérárban. És mikor annak a helynek lakosai az ő felesége felől kérdezősködének, azt mondja vala: én húgom ő. Mert fél vala azt mondani: én feleségem; gondolván: nehogy megöljenek engem e helynek lakosai Rebekáért, mivelhogy szép ábrázatú ő."

(1Móz 26: 6, 7)

Immár harmadszor találkozunk ezzel az igen érdekes történettel. Nyilvánvaló, hogy igen nagy jelentősséggel bír. Pontos jelentését még nem ismerem, de annyi bizonyos, hogy a Teremtő terveiben igen fontos az, hogy az Ő igaz szolgája képes legyen önként lemondani úgy földi javairól, mint legféltettebb kincséről, a szerelméről is annak érdekében, hogy az Ő tervei beteljesedjenek rajta. Nyilvánvaló, hogy nem önzésből féltette saját életét. Ez nem egy magának való, gyarló élet, amiről Petőfi is beszél a Nemzeti dalban. Ettől az élettől igen sok ember élete függ; a Teremtő is számít rá, és nem utolsó sorban a bírói vitakérdések tisztázásánál is roppant nagy szükség van az ő tetteinek pellengérre állítására, szóbeszéd gyanánt való idézésére, és az ősi isteni szabályok bizonyos létjogosultságának tiszta fénybe állítására. Izsák – akárcsak korábban Ábrahám – ez esetben nem magára, se nem a felelősségre gondolt, hanem arra a sok-sok istenfélő emberre, akiknek a jövendőbeli boldogsága tőle függ. Ezért érdemes föláldozni bármilyen jelenlegi, földi boldogságot; hisz mindez az Új Világban százszorosan, ezerszeresen megtérül a Teremtő ki nem érdemelt jósága következtében.

"És lőn idő multával, hogy Abimélek a Filiszteusok királya kitekintvén az ablakon, látá Izsákot enyelegni Rebekával, az ő feleségével."

(1Móz 26: 8)

Természetesen Izsák is teljesen földi csontból és húsból van. Korábbi tetteit nem fedezték tettei következetesen. Ez viszont lehetőséget ad egy újabb próbára, ahol is a konfliktus-kezelés és az Istenhez való hűsége tétetik próbára. Megjegyzendő, hogy jelesre vizsgázott ismét.

"Kiálta azért Abimélek Izsáknak, és monda: Ímé bizony feleséged ő; hogyan mondhattad tehát: húgom ő? És monda neki Izsák: Mert azt gondolám, netalán még meg kell halnom miatta."

(1Móz 26: 9)

Igen, Izsák jelesre vizsgázott. Most, hogy lebukott, nem magyarázkodik: kerek-perec közli korábbi, félrevezető kijelentésének okát. Ez a félelem. Persze tudjuk, hogy ez valójában isten-félelem; nem emberektől való félelem, de Abimélek ezt úgy sem értené. Úgy értelmezi, ahogy Izsák szavaiból kiveszi: e nép fiaitól féltette saját életét. Ami igaz, de ennek mélyebb okát épp az imént tárgyaltuk. Ez az, amit a filiszteus király nem tud.

"És monda Abimélek: Miért mívelted ezt mi velünk? Kevésbe múlt, hogy feleségeddel nem hált valaki a nép közűl, és bűnt hoztál volna mi reánk."

(1Móz 26: 10)

Kemény szavak! De egyúttal megmutatja ennek a népnek hitvány, erkölcstelen hajlamát. Valójában épp ettől tartott Izsák. Viszont, ha ez megtörténne, akkor maga a tett joggal vonta volna magára a büntetést, a bajt. Izsák ezt tudta. Abimélek nem. Ő azt gondolta, hogy a félrevezetés okozta volna a bajt. Tehát eleve bűnös módon gondolkodik. Nem csoda hát, hogy a Teremtő már most arra tesz előkészületeket, hogy majd ezt a népet letörli a térképről.

"Parancsola azért Abimélek mind az egész népnek, ezt mondván: A ki ezt az embert vagy ennek feleségét illeténdi, bizonynyal meg kell halnia."

(1Móz 26: 11)

Még keményebb szavak, de most már félelemből. Abimélek láthatóan fél attól a hatalomtól, amely Izsák mögött, Izsák tettei mögött meghúzódik. Valójában tehát Izsák Istenétől, Jehovától fél. Fél az Általa hozandó büntetéstől. Izsák ellenben úgynevezett istenfélelemmel féli Őt. Ez azt jelenti, hogy nem akar Neki szomorúságot okozni; nem akar olyat tenni, de még gondolni sem, ami eltávolíthatja tőle a Teremtőt. Abimélek ezt a fajta félelmet nem ismeri. Ő a saját és népe gonoszságából fakadó szorongató félelmet ismeri csupán; s ez határozza meg számára, hogy mit is mondjon népének. Világos, hogy az, hogy aki ő rá ilyen félelmet, vagy annak árnyékát veti tettével: annak halállal kell lakolnia.

Izsák gazdagsága és küzdelmei

"És vete Izsák azon a földön, és lett néki abban az esztendőben száz annyia, mert megáldá őt az Úr."

(1Móz 26: 12)

Látnivaló, hogy elébbi tette a Teremtő megelégedésére szolgált, hisz szélesebb körben nyilvánvalóvá vált Filisztea hanyatlásának oka: a félelem és az erkölcsi süllyedés. Másfelől viszont Izsák éleseszűsége alkalmassá teszi őt arra, hogy további előkészületi munkálatokat végezzen ezen az idegen földön, s majdan az Új Földön is.

"És gyarapodék az a férfiú, és elébb-elébb megy vala a gyarapodásban, mígnem igen nagygyá lőn. És vala néki apró és öreg barma és sok cselédje, s irigykedének ezért reá a Filiszteusok."

(1Móz 26: 13, 14)

Az isteni áldás csak akkor érkezhet, ha az áldott összhangban cselekszik az Áldóval. Izsák tevékenységéből, és áldott állapotából ez egyértelműen kiviláglik. Természetesen látszik tehát ebben az elkorcsosult világban, hogy a szellemi látásmóddal nem rendelkezők irigykednek rá egyre növekvő gazdagságáért. Pedig valószínűnek látszik, hogy épp ezek az irigyek fognak idővel a szolgái és a marhái helyébe lépni, irigykedésük és állati látásmódjuk jutalmaként.

"És mindazokat a kútakat, melyeket az ő atyjának szolgái Ábrahámnak az ő atyjának idejében ástak vala, behányák a Filiszteusok, és betölték azokat földdel."

(1Móz 26: 15)

A filiszteusok félelmükben már nyíltan Izsák népe ellen fordulnak. Ők valójában nincsenek tisztában azzal, hogy mit is jelent összhangban cselekedni a Teremtő akaratával, s ezért áldásban részesülni. Ez egy olyan ideológiai vezetést jelent, amely természetszerűen kihatással van a hivő gazdasági és erkölcsi döntéseire, társaival való kapcsolatára egyaránt. Így ezekből az Isten-vezérelte bölcs döntések sorozatából fakad az áldások látványos része: az erőteljes meggazdagodás. Az Isten szemében erre azért van szükség, hogy ezzel elősegítse Izsáknak és leszármazottainak az előkészítő munkálatokat. A szolgáit úgy válogatja meg, neveli, vezeti, hogy azok az ő isteni látásmódját tükrözzék minden területen, s így az Isten és emberek előtt is őt, Izsákot képviseljék. Egészséges módon viszont csak úgy lehet oktatni valakit, ha közben egészséges módon fedezzük minden anyagi szükségletét is. Azt mondja a mondás, hogy akinek tanácsot adsz, annak kalácsot is adj. Másképp nem működik. Ehhez még természetesen az is szükséges, hogy háznépében egészséges alá-fölé rendeltségi viszonyt is kiépítsen; s szisztematikusan megkövetelje, következetesen betartsa, betartassa azt. Ebből eredően szolgáit már nem egyszerűen az ellátásért, vagy bérmunkásai a pénzért fognak szorgalmasan és odaadóan dolgozni, hanem szeretetből. Ez a szeretet, pedig – az agapé – az Isten-szeretetből fakad.
Minderről Abimélek szolgái mit sem tudnak, hisz az ő lelkiismeretük sokkal alacsonyabb szinten van kimunkálva: tetteiket nem a szeretet, hanem a kényszer és a félelem irányítja. Így tehát önmagukból kiindulva Izsák népéről is ezt feltételezi. Ezért úgy gondolják, hogy ezt a vélt félelmet ellensúlyozhatják, ha megtanítják nekik, hogyan kell tőlük, a filiszteusoktól félni. Ezért hányják be a kutakat. Nem tudják, hogy Izsákot ilyen ostobasággal nem lehet félelemben tartani, hisz tevékenysége Isten-szeretetből, nem szükségből fakad. Ma is ezt a lealacsonyodott látásmódot tapasztalhatjuk gyakorlatilag már az egész földön. Ezért érett meg a föld egy Armageddon érkeztére, és ezért csak néhányan lesznek azok, akik az Új Világ előkészítő munkálataiban részt tudnak venni. A többi viszont félelemből folyamatot támadások kereszttüzének tesz ki bennünket; nem tudván, hogy így sokkal többet ártanak önmaguknak – hisz átkot, ítéletet vonnak ezzel önmaguk fejére – mint nekünk, akiket isteni szeret, és a Neki végzett szent szolgálat öröme fűt.

"És monda Abimélek Izsáknak: Menj el közűlünk, mert sokkal hatalmasabbá lettél nálunknál."
(1Möz 26: 16)

Abiméleket további félelem fűti: egyre inkább retteg Izsáktól. Látja, hogy nem egyszerű emberi erőfeszítésből hatalmasodik fölé, de nem érti az okát. Így félelmében a fönti kijelentésre ragadtatja magát. Talán még az is megfordul a fejében, hogy az ő trónjára vágyik Izsák.

"Elméne azért onnan Izsák, és Gérár völgyében voná fel sátrait, és ott lakék."

(1Móz 26: 17)

Izsák természetesen átlát Abiméleken, hisz isteni látásmódja lehetővé teszi ezt (nekünk is). És elkerülendő a fölösleges háborúságot, ellenségeskedést, elhagyja a térséget. Másfelől azzal is tisztában van, hogy Abimélek szájából isteni parancs hangzott el. Itt a gondolkodásmódját hatékonyan ütköztette a filiszteusokéval – sajnos azok negatív megítélését vonva ezzel rájuk önnön viselkedésükért – így itt a munkáját egyenlőre befejezte. Később a népe még újra és újra összeütközésekbe fog kerülni e néppel, Filiszteával. Így fog Izrael egyre fényesebben ragyogni, csiszolódni; míg Filisztea népe egyre inkább megérni a végleges pusztulásra. Mindkét nép számára számtalan próba van még hátra, de ettől Izrael emelkedni, Filisztea süllyedni fog. Néha úgy látszik: így marad fenn az egyensúlyi állapot.

"És ismét megásá Izsák a kútakat, a melyeket ástak vala az ő atyjának Ábrahámnak idejében, de a melyeket Ábrahám holta után behánytak vala a Filiszteusok, és azokkal a nevekkel nevezé azokat, a mely neveket adott vala azoknak az ő atyja. Izsák szolgái, pedig ásnak vala a völgyben, és élő víznek forrására akadának ott."

(1Móz 26: 18, 19)

A mai, de régebbi korok egyik legfontosabb szükséglete a víz. Ma ezt sajnos borzalmas módon pazaroljuk, és szennyezzük. Évezredekkel ezelőtt még sokkal jobban vigyáztunk rá. Persze nehezebben is jutottunk hozzá, főleg a sivatagi területeken. A víz valóságos kincsnek számított. Olyan hatalmat adott a tulajdonosának, amelyre a gazdálkodását építette. Ha egy gazdaságot tönkre akartak tenni, akkor behányták az alapjául szolgáló kutakat. Így történt itt, Filiszteában is. Ezért Izsák, hogy ne omoljon össze a gazdasága, folyamatosan újra ásatta ezeket a betemetett kutakat. Olyannyira nagy jelentőséggel bírt egy-egy kút, hogy felavatták, és nevet adtak neki, mielőtt használatba vették. Ami viszont még inkább képes volt előmozdítani egy gazdaságot: az az élő víz, vagyis a forrás. Mamré közelében is volt egy ilyen – Lakai Ró –, és most itt, a sziklák között is találtak egyet, amelyet használatba vehettek. Ezzel valójában sokat lendült előre az életük – sajnos Abimélek népének rosszallása közepett. De őket az Isten áldása kíséri, így hát mit számít a rosszallás. Vagy mégis?

"Gérár pásztorai, pedig versengének Izsák pásztoraival, mondván: Miénk a víz. Ezért nevezé a kútnak nevét Észeknek, mivelhogy czivakodtak vala ő vele. Más kútat is ásának s azon is versengének, azért annak nevét Szitnának nevezé. És tovább vonula onnan és ása más kútat, a mely miatt nem versengének; azért nevezé nevét Rehobóthnak, és monda: Immár tágas helyet szerzett az Úr minékünk, és szaporodhatunk a földön."

(1Móz 26: 20- 22)

Íme a további bizonyíték a víz fontosságára. Ennek megszerzése és tulajdonba vétele is nagyszerű lehetőséget biztosít, hogy érdekütköztetések útján a fölfelé igyekvőt oktassa, a süllyedőt aláássa saját jelleme. Ez is egyik eszköze lehet a leendő bizonyítási eljárásnak. viszont ez a próbasorozat is szükségszerűen véget kell, hogy érjen, s a Teremtő jóvoltából más, újabb próbák elé nyit utat.
Ezek a kutak napjaink paradicsomi előkészítő munkálataiban gazdasági egységeket szemléltetnek, melyek szintén ugyanígy képesek akár próba elé helyezni bennünket, akár előrébb vinni bennünket a tevékenységünk útján.

"Felméne pedig onnan Beérsebába. És megjelenék néki az Úr azon éjszaka, és monda: Én vagyok Ábrahámnak a te atyádnak Istene: Ne félj, mert te veled vagyok, és megáldalak téged, és megsokasítom a te magodat Ábrahámért, az én szolgámért."

(1Móz 26: 23, 24)

Idővel fel kell deríteni az egész területet, amelyet az ő atyjának Istene neki ígért: így tovább-tovább költözik háznépével és sátoraival. Amikor végre nyílt térségre jutott, megjelent neki atyja Istene, Jehova. Izsák végre színről színre láthatta Azt, akibe eddig igencsak mélyen hitt. Csodálatos ajándék ez egy földi embernek. Ráadásul annak a jele, hogy Isten elismeri őt, s hű szolgájának tekinti. Ezek után biztos lehet benne Izsák, hogy a kapcsolatuk sokkal szorosabbra fonódik, s még felelősségteljesebb szolgálatot akar neki végezni.
Hát, még amit mondott! Micsoda csodálattal és áhítattal tölti el a lelkét, s szeretettel a szívét. Végre most színről színre közölte vele Istene, hogy milyen jellegű áldásban részesíti őt. Olyanba, amilyet egy egészséges ember csak elgondolhat: megsokasítja népét, mely ágyékából származik. S így a korábbi ígérettel összekötve: ez a megsokasított nép fogja örökölni ezt a földet. Micsoda kilátás ez nekünk is, most az előkészítő tevékenység során.

"Oltárt építe azért ott, és segítségűl hívá az Úrnak nevét, s felvoná ott az ő sátorát; Izsák szolgái, pedig kútat ásának ottan."

(1Móz 26: 25)

A csodás esemény hatására nem csoda, hogy Izsák úgy érzi, e helyen biztonságra és békére lel. Le is telepedik, sőt gazdaságát is ide telepíti. Ezt jelzi az, hogy kutat ásat háznépe ellátására és gazdasága megalapozására.

"Abimélek pedig elméne ő hozzá Gérárból és Akhuzzáth az ő barátja, meg Pikhól, az ő hadvezére. És monda nékik Izsák: Miért jöttetek én hozzám, holott gyűlöltök engem s elűztetek magatok közűl?"

(1Móz 26: 26, 27)

Abimélek félelme tovább fokozódik, s ráadásul még a lelkiismerete is gyötri. Palotájában meghányja-veti a felmerült helyzetet. Izsák az Istenének áldásával egyre hatalmasabb lesz; ő meg elűzte onnan gyanakvó magatartásával. Jóllehet, Izsák jó szándékú; de vajon, ha még hatalmasabbra nő, nem fordul-e ellene. Lehet, hogy csupán idő kérdése, és az ő trónjára tör. Ezért meglátogatja Izsákot; nem hadsereggel, vagy protokolláris elöljárósággal, csupán barátját és a hadvezérét viszi magával – és nyilván az őket kiszolgáló személyzetet. De végül is mit akar tőle?

"Ők, pedig mondák: Látván láttuk, hogy az Úr van te veled, és mondánk: legyen esküvés mi közöttünk, köztünk és te közötted; és kössünk frigyet teveled. Hogy minket gonoszszal nem illetsz, valamint mi sem bántottunk téged, és a mint csak jót cselekedtünk veled, és békességgel bocsátottunk el magunktól. Te már az Úr áldott embere vagy."

(1Móz 26: 28, 29)

Ennyi telik hát Abimélek diplomáciai hozzáállásából. Természetesen ez elősegíti a kettőjük közötti jó viszony megőrzését, de ugyanakkor tükrözi a filiszteus király gondolkodásmódját. Ő ilyen helyzetben bizony hasznára fordítaná az áldás eredményét, s ellenségként kezelné a barátot is. Megtámadná, s talán végezne is vele. Így hát Abimélek még egy bizonyítékot helyezett az armageddoni döntésnegatív serpenyőjébe. Egyre közelebb kerül ahhoz, hogy népe idővel eltűnjön a földről. Viszont a hízelkedése Izsák malmára hajtja a vizet, s egy lépéssel ő is közelebb kerül munkája eredményéhez, az isteni terv megvalósításához. Nézzük, Izsák hogyan vizsgázik ezen a próbán.

"Akkor vendégséget szerze nékik és evének és ivának. Reggel, pedig felkelvén, egymásnak megesküvének, és elbocsátá őket Izsák, és elmenének ő tőle békességgel."

(1Móz 26: 30, 31)

Ragyogó vizsgaeredmény. Nem firtatja, hogy Abimélek hogyan érezhet, vagy bánik vele. Egyszerűen tudomásul veszi, hogy a harag és a másik fél félelme alábbhagyott. Újra barátként kezeli őt Izsák. Majd természetesen szavát adja neki, hogy esze ágában sincs bántani őt. A Teremtő most még nem adta parancsba ezt a népnek. Ez az utasítás majd több mint négyszáz esztendő múlva lesz esedékes.
Abimélek ebben a kapcsolatban csupán az erőegyensúly és a hatalmi helyzet változását látja; Izsák viszont az erkölcsi normákból fakadó tetteket igen jól megérti, s ennek fényében gondol kettőjükre. Míg Abimélek a helyzetet csupán belülről képes meglátni; addig Izsák ezen túl, fentről is rálát: isteni látásmóddal bír.

"Ugyanaz nap eljövének az Izsák szolgái, és hírt hozának néki a kút felől, melyet ástak vala; és mondának néki: Találtunk vizet. S elnevezé azt Sibáhnak: Azokáért annak a városnak neve Beérseba mind e mai napig."

(1Móz 26: 32, 33)

Látjuk, milyen ajándékát kapta Istentől a helyes döntésének és viselkedésének. A gonoszoknak is van létjogosultságuk mindaddig, míg nem tisztázódik egyértelműen, hogy azok. Ez a vitakérdés tisztázásának módja. Azért emberek ők is, hogy emberként tekintsünk rájuk. Ne ítéljük meg őket még akkor sem, ha nekünk közvetlen kárt okoznak is. Ez Isten dolga; s az Ő utasításait követve vegyünk részt az előkészítő munkálatokban. A megsemmisítésre már nem bennünket fog felhasználni, bár bizonyos részünk lesz az ítélet-végrehajtásban (kirekesztés, távolságtartás, rajtuk való áttekintés, gazdasági vagy ideológiai blokád… stb.). de ezt mindig az isteni utasítás, és az épp érvényes földi törvények harmonikus együttműködése révén; mintegy társadalmi lelkiismeretből fakadóan kell megvalósítani. Ezért kell hozzá idő.

Ézsaú első házassága

"És mikor Ézsaú negyven esztendős vala, feleségűl vevé Jehudithot, a Khitteus Beéri leányát, és Boszmátot a Khitteus Elon leányát. És ők valának Izsáknak és Rebekának lelke keserűsége."

(1Móz 26: 34, 35)

Íme, újra a negyvenes szám. Izsák negyven esztendősen vette feleségül Rebekát, és fia, Ézsaú is negyven évesen nősült. Micsoda jelentőségű események. Izsák ez idő alatt tisztult meg teljesen, és készült fel egy tökéletes házasságra; Ézsaú viszont épp ellenkezőleg: negyven esztendő alatt süllyedt le tökéletesen odáig, hogy szüleivel szembeszálljon, és két kánaánita leányt vegyen feleségül. (Avagy negyven esztendő alatt készült fel, vált alkalmassá, hogy tökéletesen eljátssza a gonosz testvér és gyermek szerepét, s próba alá helyezhesse segítségével Jehova a Hozzá igyekvő családtagokat.) mindketten a tökéletes megtisztulás útját járják; csak Izsák isteni szempontból, Ézsaú viszont épp azt vetkőzte le: vagyis démoni szempontból tisztult meg.